Office mode

Amikor eldöntöttem, hogy nem lehetek más, csakis webdesigner, az első érv emellett az volt, hogy lehet egy gyönyörű csajos irodám és otthonról dolgozhatok. Így nem lesz gond a korán keléssel (not a morning person) az időbeosztással, a hétvégékkel és a háztartással.
Szépen elterveztem fejben mindent és működött is egy ideig, egészen addig amíg rá nem jöttem, hogy az “otthonról dolgozom” eléggé korlátozó gondolat. Korlátoztam magam. Imádtam ezt a fajta munkavégzést, akár napokig is tudtam volna a gép előtt ülni, de ez ugyebár azt jelentette, hogy napokig nem mozdulok ki a házból.

Azóta sok idő eltelt, volt közben állandó munkahelyem, többször is költöztem, mire megtaláltam a mostani, imádott és minden szeszélyemnek megfelelő otthonomat, és hálás vagyok mindazoknak, akik ebben a segítségemre voltak. Mondhatnám, hogy így végre ismét teljsülhet a szívem vágya, és otthon alkothatok – de közben annyira kinyílt számomra a világ, sorra nyitottak a szívemnek oly kedves kávézók a környéken és boldog tulajdonosa lehetek olyan mobil eszközöknek, amikkel még egyszerűbb, még produktívabb, még gyorsabb és persze még stílusosabb a munkavégzés – már nem csak otthonról, hanem bárhonnan a világon. 

De aztán közbeszólt a rideg valóság. Az emberiség ismét szembe kell nézzen egy komoly próbatétellel, ez a járvány mindannyiunk életét meg fogja változtatni. Kérdés, hogy hogyan, negatívan, vagy pozitívan? Én az utóbbira szavazok, legalábbis az a személyes célom, hogy a lehető legnagyobb óvatossággal, felelősséggel a legtartalmasabban és pozitívan töltsem el ezt az időt – főleg, ha végül mind egy időre otthon kell maradjunk.

Több csoportnak is tagja vagyok néhány hónapja, és ma azon gondolkoztam, milyen szerencse, hogy eze is az életem részei, hiszen az egyiknek a testi, a másiknak a lelki jóllétemet köszönhetem. Kollár Anna Self-Love Clubja egy csodálatos közösség, ahol csak úgy árad a pozitív energia, önmagunk és mások szeretetet, támogatása, és a meditációk által a tudatos jelenlét, és a minél magasabb rezgésszint megtartása a cél. Ez nagyon fontos ebben a helyzetben.

A másik csoport pedig a #wearelifetilt csoportja, aminek keretein belül 2020 januárjában több 10.000 Nő kezdett közös életmódváltásba, egyszerre, egy időben. Többen is írták a csoportban azóta, hogy mennyire szerencsések vagyunk, hiszen hetek, hónapok óta olyan diétát folytattunk, ami szinte csak superfoodokból áll, aminek köszönhetően rengeteg vitaminnal és tápanyaggal láttuk el a szervezetünket, megerősítve az immunrendszerünket.Ezzel senkit sem szeretnék reklámozni, csak azért emeltem ki őket, mert a testi-lelki jóllét bizony prioritás kell, hogy legyen! 

A munka szintén egy sarkalatos kérdés. Én magam is bejárok a munkahelyemre, bár már csak 2 hétig, mert már korábban döntöttem arról, hogy csak eddig leszek tagja a csapatnak. Már csak a Mydeer-rel szeretnék foglalkozni, és ha a négy fal közé kényszerülünk, én nem fogom bánni, és akkor ugorjunk is vissza az első mondatomhoz: mi sem egyszerűbb, mint home-officeból dolgozni.

Együttérzek azokkal, akiknek ez nem kivitelezhető, így sok gondjuk adódik, mind dolgozóknak, mind diákoknak. De aki megteheti, az éljen ezzel a lehetőséggel. És nem csak a munkában tudjuk kimaxolni ezt a helyzetet. Lássuk, hogyan fordíthatjuk a hasznunkra ha otthon kell maradunk – #stayhome egy alkotó szemszögéből

  • szerencsére az én munkám jellege engedi, és megvannak a megfelelő eszközeim, így könnyedén dolgozhatok otthonról. Ez a csend és nyugalom most különösen inspiráló
  • végre elolvashatom azt a sok-sok könyvet, ami régóta rajta van a listámon. Ezen kívül a könyvespolcon színek szerint rendeztem a könyveket #rainbowbookshelf 
  • végre elkezdhetem megírni azt a könyvet, aminek az ötlete olyan régóta a fejemben van (bizony ám!)
  • megszépül az otthonom, takarítok, szortírozok, és hódolok egyik nagy szenvedélyemnek a rrendszerezésnek
  • kipihenhetem magam, mindenre van időm
  • most nyugodt körülmények között folytathatom az életmódváltó programomat (imádnivaló diéta+edzés)
  • senki sem sértődik meg, ha introvertált énem lemondja a megbeszélt programokat… 

Én máris rengeteget tanultam ebből a helyzetből, pedig még csak 2 napja vagyok itthon. Minden belefér egy napba: hogy átgondoljam, mihez akarok kezdeni, hogy célokat tűzzek ki, ezekről jegyzeteket készítsek, majd elkezdjem megvalósítani őket, alkossak valamit csak úgy, mert ahhoz van kedvem, építsem a brandemet, szépítsem a weboldalamat, új termékeket találjak ki, vegyek néhány online gitár leckét, főzzek, nyugodtan egyek, napfürdőzzek a tetőteraszon, sportoljak, meditáljak, pihenjek, olvassak… tudnám még folytatni a sort, de már bárki láthatja, mennyire produktívan és élvezetesen lehet tölteni az időt. Hasznunkra válik ez az időszak, ha okosak és kreatívak vagyunk, és ha nem veszítjük el a hitünket.